A farsangi asztal ékessége a nevezetes szalagos fánk. Hamisítatlan magyar édességnek érezzük (mint még sok egyebet is, amely a Monarchia idejéből való), pedig voltaképpen bécsi eredetű.
Fotó: Hemző Károly Farsangi fánk –
klasszikus recept
Eredeti neve: KrapfenHozzávalók kb. 20 darabhoz:

• 2,5 dl tej
• 30 g élesztő
• 1 kk.+50 g porcukor
• 500 g finomliszt
• só
• 6 tojássárgája
• 60 lágy vaj/margarin
• 1 ek. rum
• olaj a sütéshez
• vaníliás porcukor a szóráshoz

1. A tejet meglangyosítjuk, 1 dl-ben elkeverjük az élesztőt és 1 kk. porcukrot. A lisztet tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az élesztős tejet, a szélekről egy kevés lisztet keverünk hozzá, aztán konyharuhával letakarjuk, és hagyjuk a kétszeresére nőni, azaz kovászt készítünk (15 perc).

2. A maradék 1,5 dl langyos tejben elkeverjük a maradék 50 g porcukrot, 1 csipet sót és a tojássárgákat, majd a liszthez adjuk, és fakanállal összedolgozzuk. 2-3 részletben beledagasztjuk a vajat/margarint, végül a rumot (egészen lágy tésztát kapunk!), letakarjuk, és meleg helyen a kétszeresére kelesztjük (30 perc).

3. Lisztezett munkalapon átgyúrjuk a tésztát, lisztes tenyérrel ellapogatjuk-kihuzigáljuk, és 6-8 cm átmérőjű, lisztbe mártogatott pogácsaszaggatóval (vagy pohárral) kiszúrjuk (a leeső részeket liszt nélkül összegyúrjuk, újraszaggatjuk). A korongokat 5 cm távolságra, lisztezett tálcára vagy deszkára rakosgatjuk, tetejüket vékonyan megkenjük olajjal (hogy meg ne kérgesedjenek), majd előbb folpackkal, aztán konyharuhával lazán letakarjuk, és ismét a kétszeresére kelesztjük.

4. Egy közepes méretű (25-28 cm átmérőjű) lábasba 2-3 ujjnyi olajat öntünk, felmelegítjük – ne legyen füstölgő-forró, mert túl hamar megpirul benne a fánk külseje, de félő, hogy a közepe félig nyers marad!

5. Hüvelykujjal benyomjuk a tésztakorongok közepét, és azzal a felükkel tesszük az olajba, ami felül volt (kb. 4-5 darabot, mert sütés közben megnőnek). Lefedjük a lábast (ettől lesznek „szalagosak”), mérsékelt tűzön 4-5 percig sütjük a fánkokat, majd szitakanállal megfordítjuk és fedő nélkül aranybarnára sütjük őket. Papírkendőre emelve felitatjuk róluk a felesleges olajat, aztán előmelegített tálra rendezzük, megszórjuk vaníliás porcukorral és frissen-forrón tálaljuk. A közepükön lévő üregbe és/vagy külön tálkában felforrósított, esetleg némi barackpálinkával bolondított sárgabaracklekvárt kínálunk mellé.

Változatok:

Egyes vidékeken (pl. a Tiszántúlon) több tejjel készítik a tésztát, nem hagyják megkelni, hanem merőkanállal körkörösen belecsurgatják a meleg olajba – különös, farsangra való vidám alakzatok lesznek belőle, amelyekből „boszorkánygyanus egyének” még jósolni is tudnak, hiszen belelátják a jövőt...

Érdekességek:

A fáma szerint létét egy Krapfen nevű pék temperamentumos hitvesének, Ceciliának köszönheti, aki valamely házi perpatvar közepette, hirtelen haragra gerjedve eredetileg férjeurát vette célba egy fél marék kelt tésztával, ám az a tűzhelyen forrósodó zsiradékban kötött ki... Attól fogva hosszú sorokban várakoztak a vevők, hogy kisüljenek a fánkok, amelyek illata minden bizonnyal még a császári udvarba is elért. Így történhetett, hogy amikor 1815-ben, a napóleoni háborúk záróakkordjaként, a nevezetes Bécsi Kongresszus és békekötés alkalmával, az európai koronás fők a város vendégeiként hónapokig tanácskoztak (és persze mulatoztak), Krapfen pék udvari szállítóvá lépett elő, és a farsang folyamán nem kevesebb, mint 2 millió darab (nem tévedés!) szalagos fánkkal derítette még jobb kedvre a tárgyaló feleket és udvartartásukat.

Italajánlat:

Édes-fűszeres desszertbor, pezsgő, kávé, tea, forralt bor